Mit tanulhatunk külföldi cégek esettanulmányaiból?

Rendszeresen olvashatunk olyan összefoglalókat, cikkeket, amelyek egy-egy külföldi vállalat esetét írják le például termékfejlesztéssel, konverzió növelésével kapcsolatan. Mire jók az esettanulmányok? És mit tanulhatunk belőlük?

Nemrég megosztottunk pár példát arról, milyen módszerekkel sikerült külföldi, kereskedelemmel foglalkozó cégeknek növelniük a konverziós rátát. A kiválasztott, röviden összefoglalt esettanulmányok számunkra is érdekesek voltak, ezért tartottuk a megosztásukat fontosnak.

 

Milyen a jó esettanulmány?

 

A megfelelően megírt esettanulmányok olyan valós helyzetekről számolnak be, aminek a fókusza rendszerint egy probléma, egy üzleti kihívás vagy egy döntési szituáció, és arról szól, hogy a cég mit kezdett ezzel, és milyen eszközökkel, milyen lépésekkel oldotta meg a problémát vagy lendült át egy helyzeten. Az, hogy létező cégek valós szituációiról szóljon, kulcsfontosságú, amiként az is, hogy elegendő információt tartalmazzon a helyzet megértéséhez. Nem árt, ha az esettanulmány leírása nem túl hosszadalmas és bonyolult, mivel így lesz értelmezhető és „lefordítható” minél több befogadó számára.

 

Az esettanulmányok egyébként rendszerint üzleti helyzetek vagy döntések leírásai, projektekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos edukációs és információs célú anyagok.

 

Az esettanulmány szólhat induló startupról, kezdő vállalkozókról ugyanúgy, mint növekvő cégekről vagy ismert, piacvezető vállalatokról.

 

Mit kapunk egy esettanulmánytól?

 

Megtanulhatjuk többek közt a problémák azonosításának módját, illetve eleve azt, hogy képesek legyünk felismerni, mi a probléma. Egy korábbi, a konverziós ráta növeléséről szóló blogbejegyzésünkben a kozmetikumokat forgalmazó norvég BliVakker például úgy gondolta, hogy a vásárlási folyamatot megkönnyíti a látogatók számára, ha lehetővé teszik nekik, hogy a Facebook-profiljukkal jelentkezzenek be. Csakhogy ez valójában probléma volt, a vevők nem akartak élni ezzel a lehetőséggel. Miután azonosították a problémát és eltávolították ezt az opciót a honlapról, a konverziók száma 3%-kal növekedett, és hetente 10 ezer dollárral több bevételt értek el.

 

Az esettanulmány ezen felül vállalati ismereteket is átad: megismerhetjük egy cég stratégiáját, működését, döntési folyamatait, termékekkel és termékfejlesztéssel kapcsolatos misszióját stb. De nem csak egyes vállalatokat, hanem akár egész iparágakat is megismerhetünk esettanulmányokon keresztül: a piacvezetőket, akik egymással versenyeznek, a kisebb szereplőket, a nagyobb és kisebb vállalatok iparági kihívásait, nehézségeit vagy éppen sikereit.

 

Adott földrajzi piachoz kötődő információkat is kaphatunk, ami nem mindegy, ha terjeszkedni, növekedni szeretnénk. A jó esettanulmányok rávilágíthatnak például arra, hogy a különböző nyelvi-kulturális közeg apróságnak tűnő részleteket is befolyásolhat, ami azután hatással lehet arra, hogy az adott célpiacon milyen típusú termékfejlesztési irány lehet nyerő.

 

Miben segíthetnek az esettanulmányok?

 

Új információk kerülhetnek a birtokunkba, márpedig minél több információval rendelkezünk, annál nagyobb lehet a döntési szabadságunk, annál több lehetséges forgatókönyvet dolgozhatunk ki, annál több inspirációt meríthetünk, annál nagyobbá válhat a saját tudástárunk.

 

Különböző problémákat és az azokra adott reakciókat, válaszokat, megoldásokat láthatjuk – ezek mintaként hasznosíthatók a mi megoldásainkhoz is. Példával szolgálatnak egyéni és globális problémák leküzdésére, innovációra, projektmenedzsmentre stb.

 

Segítséget nyújthatnak a saját problémáink azonosításában és megoldásában, a döntéshozatalban, üzleti modellek adaptálásában vagy éppen elvetésében. Esettanulmányok révén is tájékozódhatunk például termékfejlesztések sikereiről vagy éppen kudarcairól, és ez ösztönözhet bennünket többek közt a továbblépésre.

 

Szeretnéd megismerni a PriceKit szolgáltatásait? Próbáld ki most két hétig ingyenesen!

INGYEN KIPRÓBÁLOM