Mi is az az árpozíció, és hogyan javíthatsz rajta?

Egy sikeres webshop esetében az árpozicionálás elengedhetetlenül fontos feladat. Cikkünkben áttekintjük, hogy miért olyan lényeges a márka egészére kiterjedő következetes árképzés, és milyen stratégiákat alkalmazhatsz az árpozíció megváltoztatásához.

Az árpozicionálást alapvetően az határozza meg, hogy a fogyasztók drágának, átlagosnak vagy olcsónak érzékelik-e a termék vagy szolgáltatás árát. Tehát jelen koncepcióban az ár a vevő által észlelt pozíción alapul, hiszen az e-kereskedő a termék azon értékére összpontosít, amelyet a piac és a vevők a kialakult helyzetben határoznak meg.

Ez az észlelés erőteljes összefüggést mutat a márkák termékeinek és szolgáltatásainak minőségével, mindemellett a konkurencia tevékenysége, valamint a kereslet és kínálat ingadozása befolyásolja.

A kereskedők a megfelelő stratégiával átalakíthatják az árpozíciót, így a vásárlóknak a márkáról, egy adott termékről, szolgáltatásról alkotott képét is.

 

Tartsd szem előtt, hogy az árpozíció módosításával más célpiacot is vonzol, ebből adódóan hatással lehet az értékesítési volumenre, növelve vagy csökkentve azt. A márka árpozicionálásának megértése azonban segít a döntéshozatal optimalizálásában és ezáltal az üzleti növekedés előmozdításában.

Behatoló és lefölöző árstratégia

Az árpozíció átalakításához elengedhetetlen, hogy a te igényeidnek megfelelő, hatékony árképzési stratégiát válaszd. Az alábbi két árképzési stratégia eredményesen befolyásolhatja a felhasználók véleményét az adott árucikkel kapcsolatban:

Behatoló árstratégia: alacsony árak egy új ügyfélszegmens bevonzására vagy egy új piacra való belépéshez. Ezzel a módszerrel a kiválasztott termékeket alacsony árúnak és a konkurencia termékeinél versenyképesebbnek pozicionálod. A közép és hosszú távú cél az ár fokozatos emelése, miután a termék elnyerte az új fogyasztók bizalmát.

Lefölöző árstratégia: a behatoló árstratégia ellentéte; új termékek vagy új szolgáltatás bevezetése a versenytársaknál magasabb áron. Ez a módszer kedvez a prémium árpozicionálásnak, ezáltal erősíti a felhasználókban a márka minőségének pozitív megítélését.

Versenytárs központú árstratégia

Az előbb említett két metódus mellett, amelyeket meghatározott időpontokban vagy bizonyos termékek esetében vethetsz be, rendszeresen alkalmazhatsz a konkurenciához hasonló árakat – ez az úgynevezett versenytárs központú árstratégia. Nagy előnye, hogy az árak hasonlósága miatt vásárláskor nem az ár lesz a döntő tényező. Ehhez viszont tényleg ismerned kell a versenytársak árait, és következetesen fenn kell tartanod a pozíciót, hogy elkerüld a márkaimidzs romlását. Az ár mellett egyéb értékes kiegészítő információk is növelhetik a vásárlói bizalmat, mint például a vásárlói értékelések.

Okos árazás, nagyobb profit

Bármilyen árképzési stratégia mellett is döntesz, a PriceKit árazási döntéstámogató rendszerével könnyedén tudsz következetesen árazni. Miközben kimaxolod a profitodat a vásárlói visszajelzéseket is gyűjthetsz a termékeidről.

Miért válaszd a PriceKitet?

– Nyomon követi a versenytársak árait és készleteit.

– Segít az árképzési stratégia kidolgozásában, tanácsot ad, hogyan reagálhatsz rugalmasan a piaci változásokra a nyereség maximalizálása érdekében.

– Időt takarít meg az időigényes rutinfeladatok automatizálásával.

– Megbízható árfigyelőként kis-, közép- és nagyvállalatok számára is ideális.

 

 

Ismerd meg a PriceKit funkcióit, próbáld ki most 14 napig ingyenesen!

Kipróbálom